Ashin Wirathu a Time magazin címlapján
Ashin Wirathu a Time magazin címlapján – A buddhista terror arca (2013). Fotó: Adam Dean (Forrás: Time)
A 2010-es évek elején Mianmar (Burma) egy törékeny politikai átmenetet élt meg: a katonai junta évtizedek után látszólag átadta a hatalmat egy civil kormányzatnak, enyhült a cenzúra, és az ország elindult a demokratizálódás útján. Ezzel a hirtelen jött nyitással azonban felszínre törtek az addig elfojtott etnikai és vallási feszültségek is, különösen a többségi buddhisták és a kisebbségben lévő muszlimok – köztük a hontalan rohingyák – között. Ebben a robbanásveszélyes közegben emelkedett fel Ashin Wirathu, a mandalayi Masoeyein kolostor szerzetese, aki a szélsőségesen nacionalista 969-es mozgalom szellemi vezérévé vált. Wirathu retorikája az iszlám térnyerésétől és a demográfiai változásoktól való félelemre épített, azt hirdetve, hogy a buddhista kultúra és a mianmari nemzeti identitás végveszélyben van. Ez az ideológia morális alapot és egyenes utat biztosított a muszlim közösségek elleni erőszakhullámokhoz.
A Time magazin 2013. július 1-jei ázsiai kiadásának címlapján megjelenő fotó ezt a feszültséget sűrítette egyetlen dermesztő képbe. A felvételen Wirathu hagyományos, mélyvörös szerzetesi köntösben látható, arca nyugodt, szinte meditatív, ami éles kontrasztban állt a mellette virító szalagcímmel: „A buddhista terror arca”. A kép stúdióminőségű világítása és élessége kiemelte a szerzetes tekintetének hideg elszántságát. Ez a vizuális ellentmondás – a béke ősi szimbólumaként tisztelt köntös és a gyűlöletkeltés vádja – azonnali és elemi erejű sokkot váltott ki a nemzetközi nyilvánosságban. Mianmarban a kép hatalmas felháborodást okozott, az akkori kormány egyenesen betiltotta a magazin árusítását az országban, mondván, hogy az sérti a vallási érzékenységet és aláássa a nemzeti egységet.
A fotó történelmi és vallásszociológiai jelentősége felbecsülhetetlen, mivel egyetlen csapással zúzta porrá a nyugati világban a buddhizmusról kialakult, sokszor egyoldalúan romantikus és idealizált képet. A nyugati társadalmak a dalai láma, a zen meditáció és a mindfulness elterjedése révén hajlamosak voltak a buddhizmust egy kizárólagosan békés, erőszakmentes, a világi politikán felül álló filozófiaként kezelni. Wirathu címlapfotója szembesítette a globális közvéleményt azzal a ténnyel, hogy a buddhizmus is egy intézményesült, történelmi vallás, amely éppúgy felhasználható kirekesztő nacionalista ideológiák, etnikai tisztogatások és radikális politikai célok igazolására, mint bármely más ágazat. A felvétel bizonyította, hogy a szerzetesi fegyelem és a politikai radikalizmus nem zárják ki egymást.
A címlap megjelenése óta eltelt időszak tragikusan igazolta a magazin figyelmeztetését. Wirathu uszító kampányai jelentősen hozzájárultak ahhoz a társadalmi klímához, amely a 2017-es rohingya genocídiumhoz és több mint hétszázezer ember szomszédos Bangladesbe meneküléséhez vezetett. Bár a hivatalos mianmari buddhista vezetés (a Sangha Maha Nayaka Bizottság) a nemzetközi és belső nyomás hatására egy időre eltiltotta a nyilvános prédikációtól, és a polgári kormányzat idején elfogatóparancsot is kiadtak ellene lázítás miatt, sorsa a 2021-es katonai puccs után radikális fordulatot vett. A hatalmat erőszakkal visszaszerző katonai junta szabadon engedte, ejtette az ellene felhozott vádakat, majd 2023-ban az egyik legmagasabb állami kitüntetést adományozta neki, ezzel a legmagasabb szinten legitimálva és jutalmazva az általa képviselt szélsőséges etnonacionalizmust.
Fotó: Reddit
A Time magazin elhíresült címlapfotóját Adam Dean, egy többszörösen díjnyertes brit fotóriporter készítette, aki a Panos Pictures ügynökség és a TIME megbízásából dokumentálta az eseményeket. Dean kiterjedt tapasztalattal rendelkezett Délkelet-Ázsiában, és a felvétel – amely Hannah Beech újságíró oknyomozó riportját kísérte – egy feszült légkörű mandalayi interjú és fotózás során született meg.
Ami az elismerést illeti: bár Adam Dean pályafutása során számos rangos szakmai díjat nyert (például a Pictures of the Year International versenyeken), ez a konkrét portré nem hagyományos fotópályázatok (mint a World Press Photo vagy a Pulitzer-díj) trófeáival lett kitüntetve. A kép elismerése és jelentősége a puszta újságírói, politikai és történelmi hatásában rejlik.
A fotó zsurnalisztikai szempontból a legmagasabb szintű „kitüntetést” érte el: a 2010-es évek egyik legnagyobb vitát kiváltó, legszélesebb körben hivatkozott és legtöbbet elemzett címlapjává vált. Olyan elemi erejű vizuális állítás volt, amely egyetlen nap alatt átírta a buddhizmusról szóló globális közbeszédet. Ahogy a szerzetesi hagyomány nyugalmát mesterséges stúdiófényekkel és Wirathu hideg, könyörtelen tekintetével állította kontrasztba, azonnali nemzetközi sokkot és mianmari állami cenzúrát váltott ki.
A fotó tehát nem egy vitrinben porosodó díjat hozott a készítőjének, hanem valami sokkal ritkábbat az oknyomozó fotózsurnalisztikában: azonnali, globális szintű politikai és társadalmi reakciót, amely örökre beleégett a kollektív emlékezetbe.