Történelmi újrázás a koreai Csogje rend élén: tiszteletreméltó Csinu folytatja a megkezdett reformokat

Szeptember 3-án a dél-koreai buddhizmus legnagyobb és legbefolyásosabb szervezetének, a Csogje (Jogye) rendnek a választótestülete ismét bizalmat szavazott hivatalban lévő vezetőjének. Tiszteletreméltó Csinu-t (Jinwoo) a rend 38. vezetőjévé választották, amivel ritka történelmi mérföldkövet ért el: az 1994-es rendi reformok óta mindössze ő a második, aki elnyerte a második mandátumot.

A választás eredményei és tiszteletreméltó Csinu jövőképe

A Szöulban, a Koreai Buddhizmus Kulturális és Történelmi Emlékcsarnokában tartott közvetett választáson a 321 fős elektori kollégium minden tagja részt vett. Tiszteletreméltó Csinu a szavazatok 57 százalékát (183 voksot) megszerezve győzte le kihívóját, Kjungu-t (Gyungu), a Szonunsza (Seonunsa) templom korábbi apátját, akire 138-an szavaztak.

Győzelmét követően a régi-új vezető hangsúlyozta, hogy az eredményt nem puszta személyes támogatásként értelmezi. Kijelentette: a voksokat egy ünnepélyes felhívásnak tekinti a koreai buddhizmus új szintre emelésére, amelynek alapja a stabilitás és a harmónia. Beszédében kiemelte, hogy a jövőben még nagyobb alázattal fog hallgatni másokra, biztosítva, hogy senki ne maradjon ki, és az egyházmegyékkel, valamint a teljes négyrétű buddhista közösséggel közösen nyitja meg a rend jövőjét. A második, négyéves ciklus hivatalosan szeptember 28-án veszi kezdetét, miután a Csogje Rend Vének Tanácsa szeptember 4-én jóváhagyja az eredményt.

Életút a botrányok kezelésétől a legfelsőbb vezetésig

A Kangnungban (Gangneung) született Csinu, Pekun (Baegun) mester tanítványaként lépett a szerzetesi útra. Novíciusi fogadalmait 1978-ban, a teljes jogú szerzetesi felavatást pedig 1998-ban kapta meg. Bár a mostani választási folyamat során felmerültek kérdések a teljes felavatásának pontos idejével kapcsolatban, a választási bizottság alkalmassági vizsgálatán zökkenőmentesen átjutott.

A vezető kiváló válságmenedzserként alapozta meg hírnevét a renden belül. 2012-ben a Pegjangsza (Baegyangsa) templom apátjává nevezték ki egy olyan időszakban, amikor a közösséget szerzetesi szerencsejáték-botrányok és sikkasztási vádak rázták meg. Csinu 2014-ig tartó apáti szolgálata alatt sikeresen rendezte a helyzetet és stabilizálta a szervezetet. Hasonló szerepet vállalt 2018-ban is, miután az akkori vezető, Szoldzsong (Seoljeong) egy eltitkolt élettárs és gyermek gyanúja miatt lemondásra kényszerült, Csinu ügyvivőként vette át a rend irányítását. 2022-ben a Központi Tanács főbb frakcióit tömörítő Buddhista Tér (Buddhist Square) koalíció jelöltjeként egyedüli indulóként, szavazás nélkül lett a rend 37. vezetője.

„Hip buddhizmus” és társadalmi felelősségvállalás

Az elmúlt négy évben Csinu a buddhizmus népszerűsítését helyezte a középpontba, különös hangsúlyt fektetve a szon (koreai zen) elmélyülés mindennapi életbe való integrálására. Ennek csúcspontja a 2024-ben, a szöuli Kvanghvamun (Gwanghwamun) téren megrendezett Nemzetközi Szon Meditációs Konferencia volt.

Innovatív megközelítéseinek köszönhetően a koreai buddhizmus az elmúlt időszakban sikeresen szólította meg a fiatalabb generációkat. A hagyományos értékeket modern tartalommal ötvöző kezdeményezések – mint például a Buddhista Expo – egyfajta „hip buddhizmus” hullámot indítottak el az országban. A modernizáció mellett a rendvezető határozottan kiállt amellett, hogy a buddhista közösségnek aktív szerepet kell vállalnia az olyan égető társadalmi kérdésekben is, mint a demográfiai válság, a társadalom elöregedése vagy a klímaváltozás.

A vezetői tisztség súlya

A Csogje rend vezetője az ország mintegy 3500 temploma és durván 12000 szerzetese felett gyakorol adminisztratív és külügyi irányítást. Hatáskörébe tartozik a fő- és fióktemplomok vezető apátjainak kinevezése, a rend hozzávetőlegesen 100 milliárd von (kb. 75 millió amerikai dollár) éves költségvetésének végrehajtása, valamint a rendhez tartozó vagyon feletti felügyelet. Hivatalánál fogva ő a Koreai Buddhista Rendek Szövetségének elnöke is, így pozíciója a teljes dél-koreai buddhizmus tényleges és legfőbb képviseletét jelenti.

Forrás: Chosun Biz – Jinwoo wins second term as Jogye Order chief, signaling leap for Korean Buddhism

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top