Évszázadokon keresztül a nyilvános kivégzések az állami hatalom demonstrációjaként szolgáltak. Céljuk az elrettentés volt, egyfajta biztosíték a társadalom számára, hogy az igazságszolgáltatás megtörtént, és egyben látható lezárást adtak a közösségeket megrázó erőszakos cselekményeknek. Bár a világ nagy része idővel elfordult ezektől a látványosságoktól – felismerve az emberi élet szándékos kioltásának közösségi ünneplésében rejlő mély visszásságokat –, a nyilvános büntetés iránti ősi vágy sosem tűnt el teljesen. A Buddhistdoor Global szerkesztőségi véleménycikke arra hívja fel a figyelmet, hogy az Amerikai Egyesült Államok közelmúltbeli eseményei ismét éles megvilágításba helyezték az igazság és a bosszúállás közötti feszültséget.
A portál elemzése egy megdöbbentő modern kori példával indít: Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a közelmúltban bejelentette, hogy élőben közvetítenék Nidal Hasan, a 2009-es texasi (Fort Hood-i) lövöldözés elkövetőjének kivégzőosztag általi halálát. Bár Donald Trump elnök végül leállította a közvetítés tervét – miközben magát a halálbüntetést fenntartotta –, az eredeti javaslat rávilágít egy aggasztó tendenciára. Ahogy a cikk szerzője fogalmaz, ami egykor a városi terekre vonzotta a tömegeket, azt ma milliók telefonjára és képernyőjére lehetne sugározni. Ez a fejlemény különösen nyugtalanító a buddhista etika szemszögéből. Nem azért, mert a káros cselekményeknek következmények nélkül kellene maradniuk, hanem azért, mert az állami szintű erőszak és a megtorlás iránti vágy ilyenfajta normalizálása súlyosan roncsolja a társadalom kollektív tudatát.
A halálbüntetés és a lelki átalakulás ellentmondásos viszonyát jól példázza Christa Pike esete, akit egy tizenkilenc éves lány, Colleen Slemmer 1995-ös brutális meggyilkolása miatt ítéltek halálra. Pike, aki a bűntett idején mindössze tizennyolc éves volt, három évtizedet töltött rács mögött, és ez idő alatt a buddhizmus felé fordult. Szeptember végi, végül kudarcba fulladt kivégzése során – miután két adag halálos injekciót is túlélt – a beszámolók szerint a szerető kedvesség (mettá) meditációját gyakorolta, békét és jóindulatot kívánva az egybegyűlteknek, köztük azoknak is, akik az életének kioltásán fáradoztak.
A Buddhistdoor cikke kiemeli e jelenet mélyen felkavaró kettősségét. Egyfelől ott van az állam, amely egy rendkívüli kegyetlenséggel elkövetett tettet torol meg, másfelől egy nő, aki a halál küszöbén a jóindulat ápolására törekszik. A cikk hangsúlyozza, hogy egyik körülmény sem érvényteleníti a másikat. Slemmer meggyilkolásának borzalma és édesanyjának, May Martineznek az évtizedek óta tartó gyásza éppúgy valós, és az ő szenvedésük sem érdemel kevesebb együttérzést, mint az elítélté. Ugyanakkor a buddhista tanítások arra intenek, hogy vegyük figyelembe az emberi változás képességét. Egy fiatalkori bűntett következményei visszafordíthatatlanok, de az elkövető nem fagy bele abba a pillanatba, amikor a tettet végrehajtotta. A Dharma lényegi részét utasítanánk el, ha tagadnánk, hogy még a kapzsiság, a gyűlölet és a tévelygés legmélyebb berögződései is átalakíthatók.
Az amerikai halálsoron lévő buddhista gyakorlók esetei nem korlátozódnak Pike történetére. A véleménycikk felidézi Jessie Hoffman Jr. márciusi kivégzését Louisianában, akit nitrogén-hipoxia alkalmazásával öltek meg – egy olyan módszerrel, amely az ügyvédek szerint megakadályozta őt a halálközeli meditatív légzésgyakorlatokban. Hoffman utolsó óráiban Thich Nhat Hanh egyik könyvét tartotta magánál, és a négy mérhetetlen tanítását olvasta. Szintén beszédes Patrick Murphy texasi esete, aki egészen a Legfelsőbb Bíróságig vitte az ügyet, amiért az állam megtagadta tőle, hogy buddhista lelkésze elkísérje a kivégzőkamrába, miközben a keresztény és muszlim papoknak ezt engedélyezték. Vagy ott van Jarvis Jay Masters, aki évtizedek óta gyakorolja a buddhizmust a kaliforniai halálsoron, miközben folyamatosan hangoztatja ártatlanságát, rávilágítva az intézményes igazságszolgáltatás esendőségére.
Ezek a történetek a cikk szerint felszínre hozzák a végső büntetésre épülő igazságszolgáltatási rendszer és a folyamatos morális fejlődés lehetőségét hangsúlyozó buddhista hagyomány közötti feszültséget. A halálos ítélet kinyilatkoztatja, hogy bármivé is válhatna az egyén a jövőben, az élete a múltbéli tettei miatt véget kell, hogy érjen. A buddhizmus azonban egy árnyaltabb megközelítést kínál. A karma nem egy kozmikus jutalmazó és büntető rendszer, ahol a jelenlegi szenvedést a múltbeli bűnök miatti isteni igazságszolgáltatásként kellene ünnepelni. Sokkal inkább a szándékos cselekvésekről és azok jövőt formáló hatásáról szól. Ez elválaszthatatlan a mulandóság tanításától: bár a tetteink formálnak minket, nem határoznak meg minket véglegesen és megváltoztathatatlanul.
A Buddhistdoor elemzése kitér a probléma társadalmi dimenziójára is. Amikor a politikai gépezet és a média ellenségek elpusztításáról beszél, vagy az állami gyilkosságot nyilvános látványossággá teszi (mint ahogy azt Hasan esetében tervezték), akkor a társadalom azokat a mentális szokásokat erősíti meg, amelyek a jövőbeni erőszakot is könnyebben igazolhatóvá teszik. Bár az amerikai büntetőjog gyakran hivatkozik a „lezárás” fontosságára, a buddhista szemlélet szerint egy erőszakos halál bonyolult következményeit nem lehet egyetlen adminisztratív gyilkossággal elvágni. Az áldozatok családjainak fájdalma, a közösségek félelme, és a büntetést végrehajtókra háruló lelki teher a kivégzés után is megmarad.
Az eredeti írás konklúziója világos és elgondolkodtató: az igazságszolgáltatás és az elszámoltathatóság elengedhetetlen, de egyik sem követeli meg tőlünk, hogy feladjuk az együttérzést. Ha a buddhista gyakorlat tanít valamit az erőszak körforgásáról, az éppen az, hogy a szenvedést nem lehet megszüntetni ugyanazoknak a szándékoknak – a gyűlöletnek és a bosszúvágynak – az ápolásával, amelyek magát a szenvedést létrehozták. A valódi feladat egy olyan társadalom építése, amely megvédi az életet, elismeri a fájdalmat, de mindig nyitva hagyja az ajtót a változás lehetősége előtt.
Forrás: Buddhistdoor View: Justice, Compassion, and the Cycle of Violence
Ha szívesen elmélyednél hasonló témákban, böngészd át a Szamszára többi véleménycikkét.