Évszázadokon átívelő kulturális és vallási hagyományok lenyomatait őrzik azok a barlangrajzok, amelyeket Északnyugat-Kínában, a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területhez tartozó Altaj régióban vizsgáltak meg a kutatók. A Tangbaletasi-barlangrajzok elemzése során a szakemberek legalább két, egymástól jól elkülöníthető alkotói korszakot azonosítottak. Míg a legkorábbi ábrázolások a bronzkorra vezethetők vissza, a későbbi rétegek már a Jüan-dinasztia (1271–1368) idejéből származó tibeti buddhista szimbólumokat és feliratokat tartalmaznak.
Korszerű képalkotó eljárások a múlt szolgálatában
Az npj Heritage Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a lelőhely különlegessége, hogy az egymást követő kultúrák képviselői úgy tértek vissza ugyanabba a szakrális térbe, és úgy egészítették ki saját motívumaikkal a falakat, hogy közben nem semmisítették meg a korábbi korok alkotásait. A festmények Fujün megye hegyvidéki területén, a megyeszékhelytől mintegy hetven kilométerre találhatók. A helyszín két barlangcsoportból (C1 és C2) áll, amelyeket függőlegesen negyven, vízszintesen pedig száztizenkét méter választ el egymástól, míg nagyjából száz méterrel távolabb egy ősi temetkezési hely fekszik.
Mivel az évszázadok során számos ábrázolás elhalványult vagy beleolvadt a természetes sziklafelületbe, a kutatócsoport a történeti források és a stilisztikai összehasonlítások mellett modern hiperspektrális képalkotást is alkalmazott. A speciális kamera a 400 és 930 nanométer közötti tartományban, 180 fénysávban rögzítette az adatokat, majd számítógépes elemzéssel választották szét a különböző pigmentjeleket. Ez a módszer nemcsak a szabad szemmel már láthatatlan részleteket tette újra kivehetővé, hanem egy fontos módszertani buktatóra is rávilágított: önmagában a színárnyalat nem alkalmas a kormeghatározásra. A mérések igazolták, hogy egyes eltérő tónusúnak tűnő alakok valójában pontosan ugyanolyan pigmentösszetétellel rendelkeznek, az árnyalatnyi különbségeket pedig csupán a sziklán leszivárgó víz okozta elszíneződések idézték elő.
Háromszemű arcok és bronzkori íjászok
A C1-es jelű barlangban a kutatók tizenkilenc kivehető alakot dokumentáltak, amelyek között geometrikus formák, körök, emberszerű arcok és tibeti buddhista jelképek egyaránt szerepelnek. Az egyik legkülönlegesebb ábrázolás egy két füllel, hosszú állal és szakállal megrajzolt arc, amelynek feje búbjából tizenhét rövid vonal sugárzik szét, három szemét pedig koncentrikus körök alkotják. Ugyanitt azonosítottak egy halvány, harang alakú, felső részén rövid vonalakkal díszített figurát is, amely szoros formai rokonságot mutat a kora bronzkori Csemurcsek-kultúra antropomorf szobraival és ábrázolásaival.
A C2-es barlang még gazdagabb leletanyaggal szolgált. Itt negyvenkilenc szabad szemmel is látható alakot – emberszerű figurákat, X alakú jeleket és állatokat – vettek számba. Több emberalak fején szarvszerű nyúlványok láthatók, három figura pedig íjat és nyilat tart a kezében; ezek a motívumok a bronzkori Szamusz-, Karakol- és Okunyev-kultúrák művészetéből már jól ismert szarvval ábrázolt alakokkal mutatnak párhuzamot. A hiperspektrális vizsgálat ebben a barlangban két, korábban teljesen láthatatlan figurát is feltárt, az egymást fedő rétegek elemzése pedig egyértelműsítette a festés időrendjét: egy régebbi, töredezett körvonalú és eltérő pigmentösszetételű motívumot részben elfedett egy későbbi, folyamatosabb vonalvezetésű ábrázolás.
A Jüan-kori tibeti buddhizmus nyomai és a szakrális tér
A barlangok használatának későbbi szakaszát a tibeti buddhista feliratok, valamint a buddhista ikonográfiában központi szerepet betöltő keresztezett vadzsra (kettős vadzsra) megjelenése fémjelzi. A festékanyagok összetétele és a sziklafelület kopásának eltérő mértéke egyértelműen bizonyítja, hogy ezek a szimbólumok jóval a bronzkori alaprétegek után kerültek a falakra, a történeti adatok pedig arra utalnak, hogy a helyszínt a Jüan-dinasztia uralkodása alatt időszakosan újra felkeresték a gyakorlók.
A barlangok térbeli elrendezése, a közeli temetkezési hely, valamint az X alakú motívumok köré csoportosuló, szarvakkal ábrázolt emberalakok kompozíciója alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a helyszín nem hétköznapi lakóhelyként, hanem rituális vagy szimbolikus térként funkcionált. Bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy a festményeken eddig nem végeztek közvetlen radiometrikus kormeghatározást, és a helyszínen szisztematikus régészeti feltárás sem történt – így a datálás jelenleg művészettörténeti párhuzamokon és írott forrásokon nyugszik –, a Tangbaletasi-barlangok így is páratlan bizonyítékai annak, miként rétegződtek egymásra az Altaj térségében a különböző korszakok spirituális és vizuális hagyományai.