Théraváda: szíla, szamádhi, pannyá, hit és tudás; tudás [nyána] és bölcsesség [pannyá]; a megvilágosodottak típusai: arija puggala – a négy nemes ember, az arahat, a paccsékabuddha és a szammászambuddha.
1. Szíla, szamádhi, pannyá, hit és tudás
A théraváda buddhizmus gyakorlati ösvénye egy precízen felépített mentális tréning, amely a szenvedés (dukkha) megszüntetéséhez vezető Nemes Nyolcrétű Ösvényen alapul. A Csúla-védalla-szuttában (MN 44) Dhammadinná szerzetesnő a nyolc tagot a Hármas Képzés három pillérébe sűríti, amelyek a gyakorlatban fogaskerekekként, horizontális és szinergikus kapcsolatban hajtják egymást. Az ösvény fundamentuma a szíla (erkölcs), amely a káros (akuszala) fizikai és verbális tettek fegyelmezését jelenti. A szíla megvédi a gyakorlót a negatív kamma generálásától, és megszünteti a mardosó megbánást, tiszta talajt biztosítva ezzel az elmélyedés számára. A második pillér a szamádhi (elmélyedés), amely a belső tudati folyamatok uralását, a tudat egyhegyűségét tűzi ki célul. A szamatha-meditáció során a meditáló elcsendesíti az öt mentális akadályt, így a tudat lencseként készíti elő a terepet a tisztánlátáshoz. A képzés csúcspontja a pannyá (bölcsesség), amely nem lexikális tudás, hanem a valóság természetének közvetlen, transzformatív belátása (vipasszaná). A pannyá fókuszált tudattal vágja át a nemtudás (aviddzsá) fátylát, hogy felismerje a létezés három egyetemes ismérvét: a mulandóságot, a szenvedésteliséget és az éntelenséget. A gyakorlás ezen az úton azonban nem indulhat el a hit (szaddhá) nélkül, amely a théraváda kontextusában nem vak elfogadás, hanem a Három Ékkőre irányuló, vizsgálatra épülő bizalom. A szaddhá iniciáló erőként elindít a gyakorlatban, erőtényezőként pedig átsegít a kételyeken egészen a végső megtapasztalásig, miközben a gyakorló felvillanó tudás-pillanatokkal építi fel az ösvényt.
2. A tudás (nyána) és a bölcsesség (pannyá) viszonya a théraváda ismeretelméletben
Az Abhidhamma rendszere szigorú funkcionális és hierarchikus különbséget tesz a nyána és a pannyá között. Kognitív megközelítésben a nyána egy adott pillanatban történő, konkrét tárgyra irányuló tiszta megismerési aktus, amely dekódol egy felmerülő jelenséget. A meditáció során a gyakorló specifikus, felvillanó belátás-tudásokat (vipasszaná-nyána) tapasztal meg, mint amilyen a keletkezés és elmúlás, a felbomlás, vagy a kiábrándulás tudása. Ezek a nyánák elengedhetetlen, de önmagukban még fragmentált felismerések. Ezzel szemben a pannyá (bölcsesség) egy univerzálisan üdvös (kuszala) mentális tényező, amely szintetizálja a felhalmozott tudás-pillanatokat, és átalakítja a tudat mélystruktúráját. Míg a nyána megfigyel, a pannyá átható gyógyító erőként leállítja a kamma formálódását. A tudás és a bölcsesség viszonya a megvilágosodás kognitív pillanatában éri el a tökéletes fúziót. Ekkor a bhávanámajá pannyá generálja a nibbánára irányuló, legmagasabb rendű ösvény-tudást (magga-nyána) és gyümölcs-tudást (phala-nyána), amelyek véglegesen elvágják a létezéshez kötő béklyókat.
3. A megvilágosodottak típusai: az arija puggala (a négy nemes ember)
A théraváda hagyományban a megvilágosodás egy négy stádiumból álló, jól definiálható tudati folyamat, amelyet a szamszárához láncoló tíz béklyó (szanjódzsana) elvágása fémjelez. Akik megtapasztalták a transzcendens ösvény-tudást, a spirituális Szanghát alkotják. Az első szint a szótápanna (folyamba lépett), aki közvetlen belátást nyer a Dhamma igazságába, végérvényesen elvágva az én-képzet, a kétely és a rítusokhoz való ragaszkodás béklyóit. Ő legfeljebb hét alkalommal születik újra, és mentesül az alsóbb létesülési síkokba zuhanástól. A második szint a szakadágámí (egyszer visszatérő), aki újabb béklyókat nem vág el, de radikálisan meggyengíti az érzéki sóvárgást és a rosszindulatot, ezáltal csupán egyszer inkarnálódik emberi síkon. A harmadik szint az anágámí (vissza nem térő), aki maradéktalanul elpusztítja a fenti két alsóbb béklyót, aminek következtében képtelenné válik a haragra és a világi sóvárgásra. Ő a Tiszta Földeken születik újra, hogy onnan érje el a megszabadulást. Az ösvény csúcspontja az arahat (a tökéletesen megszabadult), aki felszámolja a maradék öt felső béklyót is: a finomanyagi és anyagtalan ragaszkodást, a gőgöt, a nyughatatlanságot és a nemtudást. Benne az új kamma képződése teljesen leáll, cselekedetei kammikus gyümölcs nélküliek, halálakor pedig végleg kilép a szamszárából.
4. A megvilágosodottak tipológiája: arahat, paccsékabuddha, szammászambuddha
Bár a megszabadulás ontológiai természete minden megvilágosodott esetében az abszolút nibbána, episztemológiai útjuk és tanítói kapacitásuk alapján a hagyomány szigorúan kategorizálja őket. Az arahat (tanítvány-buddha) olyan gyakorló, aki egy külső tanító (a szammászambuddha) által lefektetett Dhammát követve éri el a célt. Bár szellemi tisztasága tökéletes, pedagógiai eszköztára és az egyedi kamma-hálózatok átlátása korlátozott. A paccsékabuddha egy izolált spirituális entitás, aki sötét történelmi korszakokban, külső mester nélkül ismeri fel az igazságot a paticcsaszamuppáda mély kontemplációjával. Intellektusa és elmélyedése a legmagasabb szintű, ám hiányzik belőle a „Mindentudás” és a konceptuális tanítás képessége (upája), így spirituálisan néma marad és nem alapít Szanghát. A szammászambuddha (a tökéletesen megvilágosodott) szintén külső mester nélkül ébred fel a sötét korszakokban, de mögötte mérhetetlen, eonokon átívelő kammikus előkészület és bódhiszattva-munka áll. Rendelkezik a mindentudással és a feltétel nélküli, hatalmas együttérzéssel, amely képessé teszi arra, hogy megforgassa a Tan Kerekét, és átadja a Dhammát másoknak, megalapítva a négyrétű intézményrendszert.
5. A théraváda ösvény kiegészítő térképei és kognitív eszközei
A Hármas Képzés mellett a kánon és az Abhidhamma-rendszer finomabb kognitív modelleket is kínál a kamma-formálódást leállító folyamat leírására. A megtisztulás hét szintje a Ratha-viníta-szuttára és a Viszuddhimaggára épül, a tudati fejlődést aprólékosan felbontva. A rendszer az erkölcs (szíla) és a tudat (csitta) megtisztulásától indulva vezeti végig a gyakorlót az elemző bölcsesség fázisain, érintve a nézet, a kétely leküzdése, az ösvény/nem-ösvény, a gyakorlat, végül pedig a tudás és látás tisztaságát, amely maga az ösvény-tudás áttörése. A megvilágosodás harminchét kelléke a történelmi Buddha gyakorlati tanításainak esszenciája. Ezek olyan aktív kognitív eszközök, amelyek hét csoportba (köztük a négy éberségalapba, az öt képességbe és a hét megvilágosodási tényezőbe) rendeződve, szinergikusan fonódnak össze a nemtudás felőrlésére. Végül a Juganaddha-szutta megvilágítja a szamatha (nyugalom) és a vipasszaná (belátás) mint kognitív iker-eszközök párhuzamos fejlesztésének fontosságát. A szamatha felel a tudat lecsillapításáért és a szennyeződések elcsendesítéséért, míg a vipasszaná éles elemző funkcióként átláttatja a mulandó és éntelen valóságot. E két módszer együttes és kiegyensúlyozott munkája húzza át a gyakorló szekerét a létforgatagból a nibbánába.