Az indiai világi államberendezkedés és a vallásszabadság védelmében nyújtott be keresetet egy buddhista jogvédő az indiai Legfelsőbb Bíróságon. A beadvány a Belügyminisztérium 2026. januári és júliusi rendeleteit támadja, amelyek állami rendezvényeken kötelezővé tennék a Vande Mátaram című nemzeti ének teljes, hat versszakos változatának éneklését a korábban megszokott két versszak helyett.
Történelmi kompromisszum és vallási feszültségek
India függetlenné válása óta egy békés kompromisszum jegyében – amelyet Rabindranath Tagore 1937-es javaslatára 1950-ben az Alkotmányozó Nemzetgyűlés is elfogadott – a Vande Mátaram csupán első két versszakát használta hivatalos eseményeken. Ez a korai, 1870-es években íródott változat teológiai utalásoktól mentesen, pusztán a természeti táj szépségét dicsőíti. A B. D. Borkar által vitatott új minisztériumi rendeletek azonban eltörölnék ezt a közel nyolc évtizedes gyakorlatot.
A probléma gyökere, hogy e nemzeti ének harmadiktól hatodik versszakáig terjedő rész Bankim Csandra Csatterdzsí Ánandamath című regényéből származik. A beadvány szerint ebben a kontextusban a szöveg hindu istenségekhez – Durgához, Laksmihoz és Szaraszvatihoz – szóló imává, valamint egy konkrét vallási konfliktus harci kiáltásává alakul át, amely ellenségként tekint a muszlimokra. A kereset megfogalmazói úgy vélik, hogy egy ilyen tartalmú ének rákényszerítése az állampolgárokra súlyosan sérti a kisebbségeket és a társadalmi testvériség eszméjét.
Alkotmányossági és lelkiismereti aggályok
B. D. Borkar, aki nagpuri székhelyű buddhista aktivistaként és az ambedkarita hagyományok kutatójaként lépett fel, hangsúlyozza, hogy a teljes szöveg kötelező éneklése sérti az indiai alkotmány több alapvető cikkelyét, köztük a szólás-, a lelkiismereti és a vallásszabadságot. A buddhista gyakorlók – különösen a hinduizmusból a kasztrendszer elnyomása miatt áttért ambedkarita buddhisták – számára kifejezetten tilos hindu istenségek előtt hódolni, így az ének rájuk kényszerítése alapjogaikat csorbítja.
A kereset arra is rávilágít, hogy egy kizárólagos, egyetlen vallás istenségeit dicsőítő ima nemzeti énekként történő előírása a vallásilag semleges köztársaságból egy kirekesztő vallási állammá alakíthatja India politikai berendezkedését.
A társadalmi béke és a jogi precedensek
A dokumentum a vitatott szöveg narratívájával szembeállítja Mahátma Dzsjotiráo Phulé vízióját, amely a különböző hitű polgárok kölcsönös tiszteleten alapuló, békés együttélését hirdeti. A felperes jogi képviselői, Vaibhav Csaudhari ügyvéd és Móhan Gópál professzor a rendeletek alkotmányellenesnek nyilvánítását és megsemmisítését kérik a testülettől.
A jogi fellépés időzítése egybeesik a Legfelsőbb Bíróság egy másik, T. M. Krisna által benyújtott beadvány kapcsán tett közelmúltbeli állásfoglalásával, amely szerint a lelkiismereti okokból tiltakozókat nem érheti büntetőjogi szankció az éneklés megtagadásáért. A jelenlegi per kimenetele így precedensértékű lehet az indiai vallási kisebbségek, köztük a buddhista közösség jogainak hosszú távú megítélésében a nemzeti rituálékkal szemben.