Tantrajána/ vadzsrajána: eredmény-ösvény, a beavatás; a felépítés és beteljesedés jógái, a tantrák négy szintje: krijá, csarjá, jóga és anuttara tantrák; az „atya” és az „anya” tantrák, mahámudrá.
A buddhista gyakorlatok csúcspontját az indo-tibeti hagyományokban a gyémánt jármű (vadzsrajána vagy tantrajána) jelenti. Ez nem egy független irányzat, hanem a mahájána egy speciális, ezoterikus módszertana (upája). Gyakorlóját a bódhiszattva törekvésnek megfelelően a minden lény javára történő megvilágosodás szándéka (bódhicsitta) és az üresség (súnjatá) tana vezérli. A klasszikus ösvénytől a módszer sebessége és kognitív mechanizmusa különbözteti meg: míg az ok-ösvény a tökéletességek fokozatos felhalmozásával halad a cél felé, a tantra eredmény-ösvény (phala-jána). A gyakorló magát a végcélt, a buddhaságot teszi meg az ösvény módszerévé, amit a veleszületett buddhatermészet (tathágatagarbha) tana tesz legitimmé. A Hévadzsra-tantra szerint a lények valójában buddhák, akiket csak járulékos szennyeződések fednek el. Ezt a kognitív szinkronizációt az istenség-jóga (dévatá-jóga) végzi el. A gyakorló a non-duális megismerés szintjén közvetlenül megtapasztalja, hogy teste a buddha forma-teste (rúpakája), beszéde a mantra, tudata pedig az igazság-test (dharmakája). Ez elpusztítja a hétköznapi, dualista ragaszkodást, leállítja a karma-képződést, és felgyorsítja a felhalmozásokat.
Erre az eredmény-ösvényre a hétköznapi tudat önerejéből képtelen rálépni; a transzcendens dimenzióba a beavatás (abhiséka) aktusa hidal át. E rituálé során a megszakítatlan vonalat képviselő mester felébreszti a tanítványban szunnyadó buddhatermészetet. A legfelsőbb jóga tantra (anuttarajóga-tantra) rendszere négy beavatást alkalmaz. A váza-beavatás a test dualizmusát tisztítja meg, elültetve a kivetülés-test (nirmánakája) magját. A titkos beavatás a beszédet és az energiarendszert tisztítja, elültetve a gyönyör-test (szambhógakája) magját. A bölcsesség-tudás beavatás a fogalmi elme fátylait vágja át, bevezetve a fogalmaktól mentes, üres boldogság (mahászukha) tapasztalatát, és a dharmakája magját. A szó szerinti, negyedik beavatás rámutat a test, beszéd és tudat végső egységére, ami a lényegiség teste (szvabhávikakája) magját ülteti el. E transzcendens állapot megőrzését a szent fogadalom (szamaja) biztosítja, amely a mesterrel és a felébredt természettel való áttörhetetlen védelmi háló.
A beavatás után a gyakorlat a kognitív kapacitás alapján négy egymásra épülő osztályba sorolható. A cselekvés tantra (krijá-tantra) azoknak szól, akik kötődnek a külső formákhoz. A rituális tisztaságra fókuszál, és a gyakorló szolgaként viszonyul a felsőbbrendű istenséghez. A viselkedés tantra (csarjá-tantra) átmenetet képez, ahol a külső rituálé és a belső vizualizáció egyensúlyba kerül, az istenségre pedig barátként tekintenek. Az egyesülés tantra (jóga-tantra) esetében a belső elmélyedés dominál, a gyakorló és az istenség természete azonosul, meghaladva a dualizmust. A csúcspontot a legfelsőbb jóga tantra jelenti, amely teljesen belső, a test és tudat mélystruktúráját átalakító folyamat. A társadalmilag tisztátalannak tartott elemeket is integrálja, hogy non-duális tudássá alakítsa őket.
Az anuttarajóga működési mechanizmusa két szigorúan egymásra épülő fázisra bomlik. A felépítés szakasza (utpattikrama) átprogramozza a kognitív észlelést. A gyakorló intenzíven vizualizálja a mandalát és önmagát istenségként, felülírva a hétköznapi megjelenést. Célja a halál, a köztes lét (bardo) és az újraszületés folyamatainak megtisztítása, azokat a három test megnyilvánulásaivá alakítva. Amikor ez a tiszta látomás stabillá válik, a gyakorló rálép a beteljesedés szakaszára (nispannakrama), amely a fogalmi tudatot semmisíti meg. A finomfiziológiai modell szerint a gondolatok a finom belső szeleken (prána) utaznak az energiacsatornákban (nádí). Haladó technikákkal – mint a belső hő (tummo) – a gyakorló a szeleket a központi csatornába kényszeríti. Ekkor a karmikus idegrendszeri folyamatok leállnak, a vizualizációk ürességbe oldódnak, és veleszületett nagy gyönyör jön létre. Ezt ötvözve az üresség közvetlen megismerésével, a legfinomabb tudat, a tiszta fény (prabhászvara) akadálytalanul felragyog.
A legfelsőbb tantrákat módszertani hangsúlyuk alapján atya- és anyatantrákra osztják. Az atya-tantrák a mahájána ösvény „férfi” aspektusára, az együttérző módszerre fókuszálnak. A harag energiáját alakítják tükörszerű bölcsességgé a kristálytiszta vizualizációhoz. Céljuk a beteljesedés szakaszában egy finomanyagi illúziótest (májádéha) formálása a legfinomabb pránából, ami a gyönyör-test alapja lesz. Az anya-tantrák a „női” aspektust, az ürességet megismerő bölcsességet (pradnyá) hangsúlyozzák. A vágy energiáját megkülönböztető bölcsességgé transzmutálják a belső hő generálásával. A központi csatornában megolvadó finom energia (bindu) révén létrejövő gyönyör és az üresség egysége a tiszta fény realizálásához vezet, ami az igazság-test megvalósítását jelenti.
Az ösvény ontológiai beteljesedése a nagy pecsét (mahámudrá) állapota, ahol a gyakorlat túllép minden mesterséges vizualizáción és energetikai manipuláción. A tudat erőfeszítés nélkül (anábhóga) megpihen saját természetes állapotában, lepecsételve minden jelenséget a gyönyör és az üresség elválaszthatatlan egységével. A kognitív elmélyülés négy fokozata az egyhegyűség (a tudat fókuszált), a kiterjedés-nélküliség (mentes a fogalmi végletektől), az egy-íz (a szamszára és nirvána minden megnyilvánulása azonos ontológiai értékű) és a meditáció-nélküliség (eltűnik a határ a meditáció és a mindennapi élet között). Amikor ez teljessé válik, az atya-tantrák illúzióteste és az anya-tantrák tiszta fénye non-duális egységbe forr. Létrejön a szvabhávikakája, a forma-testek és az igazság-test elválaszthatatlan esszenciája, amellyel a bódhiszattva lezárja az eredmény-ösvényt, és spontán módon folytatja munkáját az érző lényekért.