A történelmi emlékezet és a művészeti ábrázolások évezredes formálódása miatt a Buddha eredeti fizikai megjelenése sokszor háttérbe szorul a tanításai mögött. Egy újonnan megjelent, The Buddha Was Black: The Lost Origins and Forgotten Lineage of Buddhism – Siddhartha, Padmasambhava, Bodhidharma, Nagarjuna, and the African and Dravidian Roots of the Dharma (A Buddha fekete volt: a buddhizmus elveszett eredete és elfeledett vonala – Sziddhártha, Padmaszambhava, Bódhidharma, Nágárdzsuna, és a Dharma afrikai és dravida győkerei) című kötet azonban forradalmi kérdést tesz fel a fősodratú történetírással szemben: vajon Sziddhártha Gautama valójában sötét bőrű volt? A könyv szerzője – Ajarn Shaman Shu arra tesz kísérletet, hogy szöveges, régészeti és genetikai bizonyítékokra támaszkodva áthelyezze a történelmi Buddha származását egy afrikai és dravida kulturális kontextusba.
Szöveges bizonyítékok és a harminckét testi jegy
A mű egyik központi érvelése a legkorábbi buddhista iratok elemzésén alapul. A Dígha-nikája részét képező Lakkhana-szutta, amely a „nagyszerű ember harminckét testi jegyét” írja le, a szerző szerint olyan fenotípusos jellemzőket tartalmaz, amelyek a dravida és afrikai népekre utalnak. Ezen jegyek közé tartoznak például: a sötétkék-fekete szemek (abhiníla-netta), valamint a jobbra csavarodó, apró fürtökben álló haj. A kötet hangsúlyozza: az ókori indiai szövegekben szereplő „arany” arcszínre vonatkozó utalásokat a saját történelmi és kulturális kontextusukban kell értelmezni, nem pedig automatikusan a világos bőrszín leírásaként.
Emellett az egyik legrégebbi szöveg, a Szutta-nipáta a Buddhát az „ádiccsa” (Nap) vonalhoz kapcsolja. Ezt a leszármazási vonalat a könyv az ókori napimádó hagyományokkal és a dravida tamil királyokkal hozza összefüggésbe.
Dravida és afrikai párhuzamok, valamint a nágák
A kötet a Sákja nemzetséget az indiai szubkontinens őslakos dravida népességéhez köti, azzal az állítással: ezek a populációk mély történelmi és genetikai kapcsolatban álltak az afrikai származású népekkel. A szerző az Indus-völgyi civilizációt is a dravida lakossághoz kapcsolja, kiemelve, hogy az ott jelen lévő spirituális gyakorlatok (mint a meditáció, a jóga, valamint a női istenségek és a kígyók tisztelete) alkották azt a kulturális közeget, amelyből később a buddhizmus is kinőtt.
A kígyók tiszteletének hagyománya külön figyelmet kap az elemzésben. A buddhista kánonból jól ismert Mucsalinda nágakirály, aki a meditáló Buddhát védelmezte, a szerző szerint beilleszthető egy globális spirituális szimbólumrendszerbe. A kötet kiterjedt párhuzamot von az ősi kultúrák között: az afrikai kongói kozmológiától és a dahomey-i pitonhagyományoktól kezdve az indiai kundalinín és az egyiptomi ureuszon át egészen a mezoamerikai tollas kígyóig.
Ezen túlmenően a mű az ősi afrikai Kusita Királyság (a mai Szudán és Núbia területén) és a Buddha ősi hagyományai közötti lehetséges kapcsolatokat is vizsgálja. A Sákja nemzetség szokásai, a hamvasztási tradíciók, a nepáli Terai régió elhelyezkedése, valamint a kelet-afrikai és dravida gyakorlatok hasonlóságai mind ezen feltételezett rokonságot hivatottak alátámasztani.
Az ikonográfia átalakulása és az egyetemes spirituális örökség
Felmerül a kérdés: ha a Buddha eredetileg sötét bőrű volt, miért változtak meg az ábrázolásai az évszázadok során? A kötet rámutat, hogy amint a tanítások elterjedtek Közép-Ázsiában, Kínában, Japánban, Délkelet-Ázsiában, majd végül nyugaton, a művészeti ábrázolások fokozatosan alkalmazkodtak a helyi lakosság vonásaihoz. A görög hatásokat tükröző gandhárai művészettől a kínai és thai stílusokon át egészen a nyugati képi világig az eredeti, sötét bőrű megjelenés fokozatosan átalakult, sőt a szerző szerint eltűnt.
A könyv végső konklúziója az, hogy a buddhizmust nem szabad kizárólagosan „keleti” hagyományként kezelni, és magát a meditációt sem lehet pusztán e vallás találmányának tekinteni (utalva a tamil sziddha hagyományokra és az ókori egyiptomi gyakorlatokra). Amennyiben elfogadjuk az afrikai-dravida vonalat, a buddhista filozófia egy sokkal régebbi, Afrikát és az indiai szubkontinenst összekötő spirituális folytonosság részévé válik. Ebből a perspektívából az olyan ókori egyiptomi (kemet) fogalmak, mint a Ba, és a buddhista tudatosságot jelölő vinnyána rokoníthatóvá válnak, a színes bőrű gyakorlók számára pedig a Dharma követése egy idegen vallás felvétele helyett saját ősi spirituális örökségük visszaköveteléseként értelmezhető.
Forrás: OpenPR – The Buddha Was Black: The African Origins of Buddhism That History Erased
A könyv elérhető itt: https://play.google.com/store/books/details/Ajarn_Shaman_Shu_The_Buddha_Was_Black?id=o_nzEQAAQBAJ