Egy kútnak sem tiszte kiáltozni… – Hamis Buddha-idézetek #8

By /

A magyar közösségi oldalakon és spirituális idézetgyűjteményekben gyakran találkozhatunk a fenti állítólagos Buddha-idézettel, ami az önazonosság fontosságára hívja fel a figyelmet, és a túlzott segíteni akarástól próbál eltántorítani. De valóban a Buddha lehet az idézet forrása?

1. Nyelvi és forráskritika

A szöveg nyelvezete nem egységes. A modern, pszichologizáló szóhasználat mellett olyan kifejezések is fellelhetők benne, amiknek a használata a mai magyar nyelvben nem általános.

A teljes páli kánon, valamint a mahájána és vadzsrajána kánonok java része elérhető angol nyelven, de ennek az idézetnek az angol nyelvű megfelelőjére irányuló keresések nem vezettek eredményre. Ez arra utal, hogy nem egy nemzetközileg ismert valódi Buddha-idézet magyar fordításáról, hanem inkább egy magyar nyelvi közegben keletkezett szövegről lehet szó.

2. Lehetséges magyar előkép: Németh László

Hosszas keresés után rátalálhatunk Németh László Nép és író című, a Napkelet folyóirat 1929. évi 5. számában  megjelent esszéjére, melynek egyik hasonlata nagyon közel áll a ma „Buddha-idézetként” terjedő szöveg egyik mondatához.

 „Állsz, mint a kút, mely megitatja a szomjazót, de nem járhat szét a pusztán, hogy jertek, én vagyok a kút!” Bár a teljes szöveg nem egyezik, a gondolatmenet, a metafora és a szerkezet olyan mértékben összecseng, hogy Németh László hasonlata valószínű előképnek tekinthető. A későbbi aforizma ennek a hasonlatnak egy szabad átdolgozásaként alakulhatott ki, amelyhez később modern spirituális közhelyek kapcsolódtak, és végül a Buddha is megjelent mellette forrásként.

3. Miért idegen ez a szemlélet a korai buddhizmustól?

Németh László esszéjében a kút az önmagáért élő, művészete szent önzéséből ki nem lépő költő metaforája, az állítólagos Buddha-idézet szerint pedig az ember feladata, hogy megtalálja és kisugározza valódi lényegét. A korai buddhista tanítások azonban egészen más irányba mutatnak. A Buddha tanításának középpontjában nem egy „valódi én” vagy „belső lényeg” megtalálása áll, és nem is az önzés. Éppen ellenkezőleg: arra ösztönöz, hogy vizsgáljuk meg mindazt, amit „énnek” gondolunk, és lássuk be, hogy az öt halmaz (test, érzések, észlelés, késztetések és tudat) egyike sem tekinthető maradandó önvalónak. Az Anattalakkhaṇa Suttában (SN 22.59) ezért ismétli újra és újra: „Ez nem az enyém. Ez nem én vagyok. Ez nem az Énem.“ A Dhammapada (Dhp.) 279. verse ugyanezt foglalja össze: „Minden dharma lényeg-nélküli.” A szövegben megfogalmazott esszencialista gondolatok tehát kifejezetten ellentétesek a buddhista alaptanításokkal.

A fenti sorok azt sugallják, hogy a valódi emberi érték csendesen „kisugárzik”, mint az ember „illata”. A Dhammapada használja az illat hasonlatát (54–55. versek), de nem az ember belső lényegére, hanem az erkölcsre (sīla) alkalmazza: nem a személy „aurája”, hanem a tisztességes élet példája terjed minden irányba.

„Se szantálfa, se tagara, se jázmin
illata nem száll a szél ellenében,
a jóság viszont szembeszáll a széllel,
a jó áthatja az egész világot.

Illatozzék csak a szantál,
a tagara, a lótusz, s a jázmin,
az erény illatát
úgysem múlhatják felül.”

Végül a szöveg passzív magatartást ajánl: a kút nem megy a szomjazók után. A Buddha ezzel szemben, miután felismerte a Tanítást, egész hátralévő életét tanítással töltötte. A Mahāvaggában tanítványait is így küldi útnak: „Járjátok vándorutatokat sokaknak hasznára, boldogságára, a világ iránti együttérzésből, istenek és emberek javára, hasznára, boldogságára.” (Vin I.21).

Emellett az idézettel szöges ellentétben áll a mahájána hagyományban kiteljesedő bódhiszattva törekvés. A bódhiszattva határtalan együttérzésből fakadóan fogadalmat tesz arra, hogy addig nem éri el a Nirvánát, amíg minden más lényt is meg nem szabadít a szenvedéstől. E lehetetlen vállalása közvetve épp az önvaló és az önzés képzetének feloldását célozza.

A fenti szöveg tehát nemcsak forrását tekintve problematikus, hanem tartalmában sem összeegyeztethető a Buddha tanításaival. Bár szép és elgondolkodtató aforizma, szemlélete inkább a modern önismereti irodalomhoz áll közel, mint a korai buddhista tanításokhoz. A Buddha forrásként valószínűleg csak később került mellé, hogy nagyobb tekintélyt kölcsönözzön neki.

Írta: Reuter Viktória

Felhasznált irodalom

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top