Kasmír elfeledett buddhista örökségének egyik legkülönlegesebb darabja az a Kusán-kori kőszobor, amely a Buddha születését ábrázolja. A lelet nem csupán művészettörténeti ritkaság, hanem egy ősi, vallásokon átívelő társadalmi szokás – a szülői házban történő szülés – mementója is.
Kasmír mint a buddhizmus egykori fellegvára
Bár a Kasmír-völgyben ma már alig él buddhista lakosság, az ókorban a régió a buddhista tanulmányok egyik legfontosabb központja volt. A vallás Asóka császár (i. e. 3. század) idején vetette meg a lábát a térségben, aki a hagyomány szerint az első sztúpákat és kolostorokat építtette. Később Kasmír szellemi központtá vált: a történelmi feljegyzések ide teszik a Kaniska (i. sz. 2. század) által összehívott negyedik buddhista zsinatot, amely a tanítások és kommentárok rendszerezését tűzte ki célul.
Amikor a kínai zarándok, Hszüan-cang (Xuanzang) a 7. században idelátogatott, beszámolója szerint mintegy 100 kolostor (vihára) működött a területen. A régióban több ezer, a mahájána tradíciót követő szerzetes élt, ugyanakkor hindu templomok is jelen voltak, ami sokszínű vallási környezetre utalt.
Egy különleges Kusán-kori lelet
Ennek a gazdag, ám mára nagyrészt feltáratlan örökségnek egy kiemelkedő darabja az a Szrinagar külvárosában, Pandrethanban (az ókori Purindisztánban) talált kőszobor, amelyet jelenleg az SPS Múzeum régészeti galériájában őriznek. A Kusán-korszakra (i. sz. 100–400) datált, a gandhárai művészet stílusjegyeit magán viselő magasdombormű Májá királynőt, a Buddha édesanyját ábrázolja.
A finoman kidolgozott alkotáson a királynő gazdag öltözetben és kísérettel jelenik meg:
- Májá királynő koronát és ahhoz csatlakozó hosszú díszeket visel.
- Nyakát egy laza és egy szoros gyöngysor ékesíti, karjain pedig drágaköves karperecek láthatók.
- Jobb kezével egy fa ágába kapaszkodik, bal kezével pedig húga, Pradzsápati vállára támaszkodik.
- A kompozíciót egy kisebb istenség, valamint a bal felső sarokban egy részben megrongálódott, légycsapót lengető istennőalak teszi teljessé.
A szülői gondoskodás egyetemes hagyománya
A szobor Sziddhártha herceg születésének pillanatát örökíti meg, amely a buddhista hosszú kronológia hagyománya szerint i. e. 563 körül történt. Amikor Májá királynő várandós volt, szülei elküldték érte a húgát, hogy hazavigye őt a szülői házba. Az úton azonban megindult a szülés, így a királynő a Lumbini kertben, egy fa árnyékában, testvére bátorító támogatásával hozta világra a gyermeket. Ezt követően a szülei otthonába vitték, ahol megfelelő ápolásban részesült.
Iqbal Ahmad régész elemzése rámutat, hogy ez a jelenet egy olyan ősi keleti kulturális gyakorlatot tükröz, amely vallási hovatartozástól függetlenül – buddhisták, hinduk, muszlimok, keresztények és szikhek körében egyaránt – elterjedt volt. A nők a terhességük hetedik vagy nyolcadik hónapjában visszatértek szüleikhez, hogy ott szüljenek.
Ennek oka a fizikai és érzelmi támogatás biztosítása volt, amelyet a nők a saját családjuktól sokkal inkább megkaphattak, szemben a férj családjának konzervatívabb, gyakran nehézségekkel teli háztartásával. Bár a modern orvostudomány fejlődésével ma már a legtöbb gyermek kórházban jön világra, a szülés előtti és utáni szülői gondoskodás hagyománya Kasmírban és a keleti kultúrákban napjainkban is elevenen él.
Forrás: Kashmir Life: Did a Buddhist Sculpture Preserve an Ancient Eastern Birth Culture?